Vámpírológia

Vámpírjegyzetek - a VAMP musicalhez

 E-mail | Nyomtatás |

Szeptember 7-én és 8-án este 8 órától kerül sor Jake Perrine: VAMP, a vámpírmusical című elektronikus kortárs musicaljének szabadtéri ősbemutatójára a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Spirit Kamaraszínház előadásában. Összeállításunkban a vámpírok témakörét járjuk körbe, ráhangolódásképp.

Kik a vámpírok?

A köztudatban a vámpír szó misztikus, vérivó, emberforma lényt takar. Alakja erősen összeforr a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre van szüksége az életben maradáshoz.

A klasszikus variáció szerint a vámpírok sírjukból kikelt holtak. Bőrük sápadt, nagy szemfogaik vannak, sok esetben csúnya, gondolkozni képtelen, járkáló élőhalottak, de többségében földöntúli szépséggel, csáberővel felruházott emberszerű alakok. Olyan éjszakai lények, akik nem mehetnek ki a fényre, az éjszaka leple alatt tevékenykednek, és vagy csak úgy mehetnek be egy házban, ha bekopognak és behívják őket (pl. a görög mitológiában), vagy a különleges képességeikkel képesek akárhová bejutni, bár megszentelt földre (templomok, kápolnák) többnyire nem.

Koporsókban alszanak, félnek a napfénytől, a feszülettől, a fokhagymától és a szentelt víztől, legyőzésükhöz karót kell döfni a szívükbe, le kell vágni a fejüket és el kell égetni őket. Kilétükkel többnyire tisztában van a környezetük, de rettegnek tőlük, ezért tehetetlenül tűrik jelenlétüket.

Ilyen történetekben általában valamilyen vidéki kastélyban élő, halhatatlan várurakról van szó (Nosferatu; Vlad Tepes/Drakula-históriakör; Báthory-legenda), akik képesek befolyásolni mások akaratát. Általában emberfeletti képességeik vannak: erő, alakváltás, köddé válás, repülés, az állatok és más lények feletti uralom. Áldozatuk a harapásuktól többnyire maga is vámpírrá válik, kikelve sírjából, ahova azért temetik, mert előbb belehal a harapásba. Néhol ehhez előbb teljesen ki kell szívniuk áldozatuk vérét, és megint máshol inniuk kell a vámpír véréből is.

Vannak olyan vámpírok, akik képesek a fényben járni, és akik ellen mit sem ér a szentelt víz, a templom vagy a feszület (l.  Penge című amerikai filmtrilógia, Alkonyat-sorozat, Vámpírnaplók).

Vámpír-szótár

A vámpírizmus sikertörténete a szerepjátékos kultúra betörésével, a vámpírokat felvonultató filmek (Penge trilógia, Interjú a vámpírral, Alkonyattól pirkadatig) és a vámpírtémát népszerűsítő regényírókkal (Anne Rice, Bram Stoker, Laurell K. Hamilton, Darren Shan, J. R. Ward stb.) tört be a populáris kultúra piacára.

A vamp a gonosz, romlott, a férfiakat könyörtelenül kihasználó nőszemély elnevezése, amely az angol vampire (vámpír) csonkított változata.

A vámpírológia egy különleges új műszó, ami egy csakis a vámpírokkal foglalkozó tudományágat jelöl. Divatba Bram Stoker 1897-ben megjelent Drakulája után jött.

A vámpírizmus vámpírokkal kapcsolatos tevékenységet jelöl.

Az első magyar nyelvemlék a vámpírokról 1794-ből való: „Vampierok… az eleven embereknek véreket szopták” (NytudÉrt. 71. sz. 83). Tessedik Sámuel írja a vámpírokról 1786-ban: "Régen úgy tartották, hogy a sírbul fel-fel támadtak és az eleven embereknek véreket szopták." Jókai Mór használta a szót először a mai alakjában. A vamp kifejezés először 1882-ben tűnik föl „démoni nő; vamp” (Tóth L.: Méhek 82: Nsz).

Mára a vámpír szó összekapcsolódott a szexualitással, az emberben megbúvó állattal, a 19. század vadromantikájával és a titokzatossággal. A szerepjátékok és gótikus-fantasy filmek folyományaként a szónak valódi szubkultúrája alakult ki, ahol is „vámpíros” a hosszú fekete bőrkabát, a titokzatos viselkedés, a vadság és az agresszió is. Ezekben a szubkultúrákban a vámpírokkal kapcsolatos hiedelmek legtöbbje tovább él, gyakori szabályok, hogy a vámpírokat megöli a napfény, nappal alszanak és nem léphetnek be hívatlanul halandó otthonába; a vámpírok mindig rendkívül szépek, élethosszuk végtelen vagy többszöröse az emberi élettartamnak.

Történeti érdekességek

Az upir először 1047-ben tűnik fel először egy iratban, mely úgy hivatkozik egy orosz hercegre, mint "Upir Lichy", azaz gonosz vámpír. A szó ezután elterjedt a nyugati nyelvekben, mint vampyr, vampire, wampyr. A módosulás valószínűleg a szó elejének furcsa ejtéséből ered.

A vámpír szó elterjedése nyugaton 1725-1734-re tehető, melynek oka, hogy ebben az időben Európa tudományos világa a magyarországi – helyesebben szerb határőrvidéki – vámpíresetek hatása alatt állott. (1725-ben egy vámpír több embert megölt és megkínzott, a másik esetben pedig 22 vámpírt állítottak elő).

1748-ban megjelenik az első modern vámpírköltemény Der Vampir címmel.

Az első modern kori vámpírtörténetet Byron orvosa, John William Polidori írta 1816-ban, egy baráti költői versenyen (ugyanerre a versenyre készült Mary Shelley Frankenstein című regénye). A regényben szereplő kalandor vámpírt Byronról mintázta.

Híres vámpírtörténetek (válogatás)

• Bram Stoker - Drakula, 1897 könyv; 1931 film-Lugosi Bélával; 1992 Coppola-film
• Nosferatu - Murnau; 1922 némafilm; 1979 Herzog-film
• Vámpírok bálja - 1967 Roman Polanski-film
• Vámpír Brooklynban - 1995 Craven-film
• Drakula halott, és élvezi - 1995 Leslie Nielsennel
• Alkonyattól pirkadatig - 1996 Quentin Tarantino rendezésében és szereplésével
• Anne Rice: Vámpírkrónikák / Interjú a vámpírral; Kárhozottak királynője
• Buffy, a vámpírok réme - 1997-2003 film és filmsorozat
• Penge / Blade - 1998; 2002; 2004 amerikai filmtrilógia
• Van Helsing - 2004
• Bloodrayne - 2002-es akció/kaland videojáték; 2005 horror/fantasy film
• Underworld 2003; 2006; 2009; 2012 amerikai filmtetralógia
• Inni és élni hagyni / True Blood (Charlaine Harris könyvsorozata és az HBO saját gyártású sorozata 2008-tól)
• Vámpír könyvek (Darren Shan ifjúsági horror regénysorozat, melyből filmet is készítettek 2008-tól)
• Stephanie Meyer Alkonyat-sorozata, mely átértelmezi a hagyományos vámpír-szemléletet (romantikus, vegetáriánus vámpírok)
• Vámpírnaplók/The Vampire Diaries - 2009-ben kezdődött tévéfilm-sorozat
• Interjú a vámpírral - 1994 film
• Trevor Munson, Ron Koslow: Holdfény - Moonlight – 2007-től amerikai filmsorozat
• Vámpírok bálja musical - 1997, Magyarországon: 2006
• Mészáros-Szemenyei-Laboda-Végh: Drakula - 2007 musical a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
• Lestat musical - Elton John
• Szomor-Miklós-Pejtsik: Báthory Erzsébet musival-opera, 2012 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
• Jake Perrine: VAMP, a vámpírmusical - 1998, Magyarországon: 2012

*

JEGYVÁSÁRLÁS ONLINE, KEZELÉSI KÖLTSÉG NÉLKÜL AZ ELŐADÁS CÍMÉRE VAGY IDE KATTINTVA

 

A fiú a tükörből BÖRTÖNNAPLÓ 2. rész Debrecen

Ahol füst van, ott kultúra van! - Börtönnapló Makranczi Zalántól

2. rész

2012. szeptember 6. csütörtök, 09:20

Másfél évvel A fiú a tükörből című előadás bemutatója után a színészek, Makranczi Zalán és Perjés János két hónapos sorozatra indult az ország több börtönébe. Elhatározták, hogy tapasztalataikat egy börtönnaplóban osztják meg a „külvilággal.” Mert aki egyszer játszott már testközelben az „érintetteknek”, elkezdi másként látni az emberi reakciókat. 2. rész.

Börtönnapló

2012 08. 22. –Debrecen

Perjés János: Nincs közel…és tudva levő, hogy szoros házirendhez kell alkalmazkodnunk, beleilleszkedve az elítéltek napirendjébe. Láss csodát, Debrecen valahogy kilóg a sorból, csupa napsütés, kedélyesség lengi be a helyszínt. Lehet, hogy a 40 fokban megtett három órás út teszi, de szinte „elvarázsoltan” lépjük át, már szinte megszokásból a kaput. Ahogy a darabban az enyhe kábítószer hatása alatt álló fiatalok a ragasztógőztől, mi Debrecenben a „mindenre ráérünk” hangulattól emelkedünk pár centivel a föld fölé. Családias szellem, sehol a máshol megszokott drill, ez aztán sajnos az előadás mondanivalójának rovására megy. Erről Zalán részletesen beszámol.

A Hajdú-Bihar megyei börtönben 2008 nyara óta havonta tartanak különböző kulturális rendezvényeket. Gyenge-Bíró István intézményvezető elmondta, hogy a börtön részéről is fontos a kulturális megmozdulás, hiszen ezzel is elősegítik a rabok későbbi visszailleszkedését a társadalomba. Az intézet történetét olvasva érdekességként tűnik szembe, hogy 1988-ban ebben a börtönben zajlott le a magyar börtönélet első terrorcselekménye.

Makranczi Zalán szubjektív börtönbeszámolója:

Kedves Naplóm!

Börtönturnénk második állomása Debrecen. Ha hiszed, ha nem, a reggel nyolcas indulást 20 perccel lekéstem. Szombat óta romlott a részidőm. Node! Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni, Na nem…Ha valaki nem tudná, Debrecen marha messze van Budapesttől. A 4-es úton hatványozottan. Az első jel, amire felfigyeltem, az a rengeteg kukorica, ami az utunkat szegélyezte. Naptól sárga és barna kukorica, ameddig a szem ellát. Messzire. Megállapítottam, hogy számomra a kukorica az egyik legunalmasabb növény. De tényleg. Unalmasabb, mint a KI Mit Tud-on tizedszerre meghallgatni az „Által mennék én a Tiszán ladikon”-t citera kísérettel. Ja, és ez biztos csak az én parám, de a napraforgók a föld felé néznek!!!! Ez vajon jel és nekem szól, vagy egyszerűen csak az augusztusi negyven foknak? Ilyeneken agyaltam úton Debrecen felé. A városhatárt átlépve új gondolat ütött szöget a fejembe. Debrecen, ugye az ország második legnagyobb városa Budapest után (ezért a mondatért Miskolcon, ahol születtem, jópáran az úriszék elé cipeltetnének és vízpróbának vetnének alá.). De a lényeg. Hogy viselkedik egy város, ami a második? Méltóságteljesen. Hasat be, mellkast ki, fejet fel! Tekintetet a távolba vetni, egyenes vonalú, egyenletes mozgással, iiindulj! És a hatalmas kő, beton, aszfaltmassza, gyomrában az emberekkel…áll…áll a pusztában, büszkén, fölszegett fejjel, és csak VAN! És VOLT! Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, amit Debrecennek hívtak. És ebben a városban áll egy börtön. Ebben a börtönben él sok-sok elítélt. Beérkezvén a nagykapun, - miután csattant mögöttünk a villanyajtó – vártunk.

A narrátor ezen a ponton Szabó Gyula hangján folytatja:

„Aztán vártunk még egy kicsinyt. Attól féltünk, tán elmarad az előjadás a nagy érdeklődés hiányában. Osztán csak béeresztettek minket, mondván: kevesebb, mint két fertályórán belül kezdhetünk színészkedni. Addig néhány fogvatartott segít motyózni. Mit ne mondjak, a két fertályóra úgy letellett, azt se mondtuk: pitymallik. Szólt a strázsa: Oda se neki, koma! Időbül rengeteg van! Mindenki annyit vár, amennyit tud! És az elítéltek rádupláztak a két szűk fertályórára.”

Itt visszaveszem a saját narrátori hangomat: az első felvonás zökkenőmentesen lement. Nők elől, fiatalok középen, öregek hátul. Nagyon figyeltek, néha kommentálták az eseményeket. Nyolcvanan lehettek. Fölöttünk – mintha régi típusú bérházban lennénk lent az udvaron – még két emeletnyi körfolyosó, minden oldalról egy tucat zárkaajtó nyílik. A probléma szünetben kezdődött. Kimentem dohányozni. Tűz nélkül. És sehol senki, akinél bármiféle tűzgyújtó eszköz lenne. Se egy kova darab, se egy nagyító, még két száraz ágat sem találtam, amit összedörzsölhettem volna. Mint megtudtam, a dolgozók közül alig dohányzik valaki. Ez egyfelől roppant becsülendő dolog…másfelől az agyamban üvöltve szólalt meg a sziréna (Tomka barátom kedvenc mondata Hegedűs Géza bácsitól). Ahol füst van, ott kultúra van! Oké, tudom, hogy ez egy börtön, de… várjunk csak, hiszen az országban szinte sehol…ebbe ne menjünk bele. Ugorgyunk! Visszabattyogtunk. A bevitt nikotin adag pontosan 0,00 mg. A világ így már nem olyan szép. Ráadásul a hátul ülő rabok közölték, hogy nem látnak. Az őrök készségesen feltessékelték őket a körfolyosóra. Ez nem volt világbajnok ötlet. Minimális őrizet alatt harminc férfi felettünk. Persze, hogy beszélgetnek. Néhányan kis fadarabok útján próbáltak meg kommunikálni velünk. Jó viccnek gondolták. Amúgy én is. Általános iskola harmadik osztályában, csak én osztályfőnökit kaptam utána. Anyukám meg csúnyán nézett. Ja, és nem volt TV nézés két hétig. Ha ez még nem lett volna elég, zajlott az élet a körletben. Ajtócsapkodás, kiabálás, ahogy kell. Ezzel se lenne baj, hiszen mi vagyunk a vendégek, alkalmazkodjunk mi, de egy „Bocs, srácok, magas művészet megy a földszinten, kicsit csendesebben már” – jól esett volna. Így tripla annyi erőbedobással, feleannyi információt tudtunk átadni a lent ülő ötven érdeklődőnek.

Engem tényleg csak azért zavarnak az ilyen dolgok, mert a nézőket kizökkentik. Minket ötven előadás után már nehéz lenne megzavarni. Lényeg a lényeg: minden erőfeszítésünk ellenére megmérettettünk és könnyűnek találtattunk. Méltóságteljes Város – Családon belüli erőszak ellen rinyáló színészek. 1-0. A világ nem váltódott meg halk pukkanással. Mi pedig a debreceniek elnéző tekintetétől kísérve (nem baj srácok, legalább megpróbáltátok) beszálltunk a kocsiba és hazaindultunk.

A teljességhez hozzátartozik, hogy jelen sorokat Budapesttől hatvan km-re egy árokparton írom. Leégett a sebváltó. Tudjuk be ennek a borúlátást. Arccal a vasútnak és a következő börtönnek! Hegyet Szegednek és metrót Debrecennek! Térey Jánosnak üzenem: János, mindent értek.

Hallgass bele a VAMP musicalbe!

2012. szeptember 7-én lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a VAMP musical ősbemutatója.
Az előadás kapcsán készült már egy trailer is amit ide kattintva nézhet meg.

Katt ide

A fiú a tükörből börtönnapló 1. Tököl

és a Börtönturné elindult

Másfél évvel a Paulinyi Tamás: Bólébál című regényéből készült A fiú a tükörből című előadás bemutatója után a színészek Makranczi Zalán és Perjés János két hónapos sorozatra indult az ország több börtönébe. Elhatározták, hogy tapasztalataikat a színház hatásáról, a téma – a családon belüli erőszak – „házhoz viteléről” egy börtönnaplóban osztják meg a „külvilággal.” Mert aki egyszer játszott már testközelben az „érintetteknek”, elkezdi másként látni az emberi reakciókat.

Börtönnapló 1.

2012 08. 17. –Tököl

Perjés János: Amikor tavaly teljesen ismeretlenül felkértem Makranczi Zalánt, hogy legyen a partnerem egy családi drámában, ahol egy személyt játszunk ketten, sejtettük, hogy közös célunk lehet az emberek segítése, úgymond a szociális háló réseinek „foldozása”. Nem tagadom, hogy a „civil” nézők eleinte nehezen jöttek el a darabra, ám ha ott voltak, megváltozott lélekkel mentek haza. A legenyhébb kifejezés egy barátnőm száját hagyta el: „Milyen jó, hogy nekem szép gyerekkorom volt!” Igen, egy valódi családi pokol elevenedik meg a színpadon, szarkazmussal, hatalmas röhögésekkel, verekedéssel, halállal, gyakorlatilag harminc év küzdelemmel. A darab híre terjedt és mára – bár most budapesti helyünk épp nincs -, valahogy a befogadó színházak nem erre a témára érzékenyek, többször hívtak olyan közönség elé, akik érintettek a témában. Szolnokon pszichológusok, családsegítők konferenciáján kétszázan szorongtak a nyolcvan fő elé szánt előadáson. Utána beszélgetés, és új remény, hogy egyre többen foglalkoznak a témával. Kaposváron a Szentjakabi Romoknál majd’lebontottuk a színpadot, egy hatalmas fa alá tettük romos fotelunkat és körbeült minket a 150 néző a szabad ég alatt. Tavaly három börtön igazgatósága keresett meg, hogy játsszuk el az elítélteknek. Így lettünk a „Jó nagykövetei a bűnösök barlangjában”. Kecskeméten, ahova a „nagy sikerre való tekintettel” visszamegyünk, színjátszó kör alakult az előadás hatására.

És a nagy fordulat, a BM javaslatára a Büntetés Végrehajtási Intézetek sorra hívták meg az előadást. Elhatároztuk hát, hogy börtönnaplóban vezetjük az egyes intézetekben szerzett tapasztalatokat. Hogy mi lesz ennek a vége??

Első helyszínünk Tököl, a Fiatalkorúak Intézete. Nevével ellentétben vannak itt nagykorúak is, de a száz néző közül csak páran azok. Tudnivaló, hogy egy előadás a szabad idő teherére megy, így nem kötelező eljönni, előre fel kell iratkozni. Tökölön közel száz fiatal volt rá kíváncsi. Ez különbözött mindentől. Eleve akaratlanul más „energiával” játszik az ember a szokatlan helyszínen, de fiataloknak, pláne akik valószínűleg közvetlenül érintettek még maximálisabb figyelemmel. Itt nincs udvarias csönd egy-egy lazább pillanatnál. Ha elengeded a képzeletbeli fonalat, rögtön érződik a lankadt figyelem. Pontos közlés, feszes előadásmód kell, hogy lekösd őket. A sajtós-nevelőtiszt, Erika szerint, a fiatalokat nagyon lekötötte a történet, ráadásul legtöbbjük még nem látott színházat.

Egy részlet a Tököli Fiatalkorúak Intézetének hitvallásából: „A tököli bv. intézetben folytatott nevelés, reszocializáció számos terület érintenek. A teljesség igénye nélkül három fontos területet emelünk ki. Mindenekelőtt a fogvatartottak életviszonyának pozitív alakulására fektetjük a legnagyobb hangsúlyt. A második legfontosabb terület a fogvatartottak cselekvéseinek szabályozása, azaz olyan tevékenység formák gyakoroltatása, erősítése, amelyek hozzájárulhatnak a személyiség pozitív alakulására, fejlődésére. A harmadik szempont, amely egyben a legnehezebb feladatunk, az elítéltek értékrendjének alakítása, az ismereteik bővítése és a beilleszkedésre irányuló törekvések erősítése. Hisszük, hogy „ a szabadságuktól megfosztott személyek fogva tartásával járó sajátos munka az abban közreműködő személyzettől magas szintű erkölcsi felelősséget, érték- és normakövetést vár el.”

Makranczi Zalán szubjektív naplója:

Nehéz reggel. 7.30-kor indulunk a Thália mögül. Én már előző nap, lefekvéskor sejtem, hogy késni fogok, mert hajnalban, amikor végre ágyba jutottam - a magyar egészségügy teljes skáláját aznap este végigjárva, szembesülve minden bürokráciai elmebajjal­- az utolsó gondolatom az volt, hogy fel kéne hívni Jánost, hogy csúsztassuk el az indulást, mert gyakorlatilag már a nevem sem tudom. De közben tudtam, hogy a „büntetés végrehajtás” nem viccel, időre megy minden, mint az óramű….tehát nem lehet késni…ergo kb 10 percet késni fogok. Így is történt. Pontban 7.40-re meg is érkeztem. J Persze mindenki rám várt. A börtön PR-osa vitt minket kocsival Tökölre. Kedves volt, de beszélgetni nem volt erőm, gyakorlatilag az oda utat végigaludtam. Tököl határában ébredtem föl. A hölgy éppen azt ecsetelte, hogy itt vannak a szolgálati lakások a dolgozóknak. Uhh. A börtöntől pár száz méterre. Lehet, hogy én megtébolyodnék. Már Kecskeméten is problémát okozott a 6. évben, hogy a színház mellett lakom, így nem látok a városból semmit….és börtönben dolgozni, nem olyan, mint színésznek lenni….bár lehet, hogy erről sokan mást gondolnak. J Jobban áttanulmányozva a problémát: van hasonlóság. Sok. Amerikai tudósok sorba állították pár éve a legmegterhelőbb szakmákat – mind a mentális, mind a fizikális igénybevételt figyelembe véve – a sorban a második, találjátok ki mi lett. Bingo! Rögtön a bányász után, a színész következik!!!! Na, ez a rock ’n roll! Lépjünk tovább! Odaérve kiderült, hogy a mondás nem állja meg a helyét, miszerint: „A börtönből csak kijutni nehéz.” Ide bejutni is. Pont a váltásnál értünk oda. 3 cigi pont belefért. J Tudjátok, hogy a börtön az egyetlen közintézmény, ahol lehet dohányozni? Persze csak a raboknak. J de „ugorgyunk”, ahogy Pósalaki bácsi mondaná. Villámgyorsan fölállítottuk a díszletet – direkt úgy lett kitalálva, hogy akár egy wc előtt is tudjunk játszani – és már jöttek is a nézők. Írnám, hogy elítéltek, de nekünk ők nézők. Ahogy átlépjük a börtönkaput kifelé, már nekünk is elítéltek, de odabent nézők. Se többek, se kevesebbek. Azt hiszem azért nagyon nehéz börtönben játszani, mert a nézőtéren csak egyenruhások ülnek – vagy ilyenek, vagy olyanok – és ettől nagyon nehéz elvonatkoztatni. Pláne nekem, akit mindenfajta bélyeg, megkülönböztető jelzés, cédula zsigerileg taszít. Ráadásul 16-24 éves a nézők többsége. Rájuk nézve az elején, még nem tudom, ki az, aki csak ki akart jönni a cellából, ki az, akit tényleg érdekel. De akkor is…nagyon fiatalok. Hátul, az utolsó két sorban ül a 40-50-es korosztály…(Que??? Ez nem fiatalkorúak börtöne? Na, ezt el is felejtettem megkérdezni.) Ők a rutinosak. Tudják, hogy ilyenkor hátul jobb. Elől megy a hepaj, bizonygatnak egymásnak, „emberkednek” egymás előtt…amennyit lehet, illetve amennyit enged az őr. Az előadás szinte néma csöndben megy le. Elől két srác látványosan destruál, de 10 perc után levettem, hogy a társaságban ők a hivatásos destruálók…tőlük már mindenki ezt várja el. A második felvonás alatt az egyik első sorban ülő fiú elkezdte kommentálni az eseményeket. Megálltam. Nekem az tanították, hogy ami ott és akkor történik a színházban, az meg vagyon történve, tehát, ha mindenki látja és hallja, viszont a színész nem reagál, akkor joggal kérdezheti a néző, hogy: „EZ HÜLYE, VAGY SÜKET?” Megkérdeztem, hogy mi van, ő azt mondta zavartan:

-         Nem tudom.

-         Nyugi én se, csak tapogatózom.

Ahogy Vonnegut mester mondja: Hát így. Viszont sokkal oldottabb lett a hangulat. Ismét megvoltak azok a pontok, ahol egy vörös vonalat látok a lelki szemeim előtt, valamelyik néző irányába, vagyis láttam, amikor egy-egy mondat betalált. És közben az arcizmuk sem rezdült. Kíváncsi vagyok, hogy beszélgetnek-e utána- nem is az előadásról, elég arról az élményről, amit az előadás előidézett bennük. Egyáltalán előhozott-e valami régi sérelmet, megoldatlan problémát? Hiszen amúgy is a célunk a probléma felmutatása, hogy igenis van családon belüli erőszak, hogy igenis annak rengeteg formája van, ismerős a képlet? A megoldás nem a mi feladatunk. Arra ott vannak a rokonok, barátok, szakember…ha vannak…És ha valaki a perifériára kerül? Neki van esélye? Sír a társadalom, hogy napi kb.8000 Ft- ba kerül egy elítélt eltartása. „Grrrrr! A mi pénzünkből!!! Grrr!!!! „ Ja. És plusz 3000 ezerbe kerülne, az ember köré egy olyan szociális hálót kiépíteni, hogy a börtönből kilépve, ne találja magát egy évvel később pont ugyanott. Na, erre mit mondanak a fanyalgók?

„ -Persze, de azt a háromezret is én fizetem.

– Igen öcsém, viszont a megélhetési és egyéb bűnözés a felére esne vissza 10 éven belül.

-         10 év? Én már akkor nem is élek, hol nem szarom le?

-         Értem, de akkor a több mint ezer éves múltra visszatekintő székely rovásírásos pólódat, amin azt hirdeted, hogy vesszen Trianon, légyszi’ inkább add egy hajléktalannak, mert értem én, hogy visszafelé működik a 100 és az 1000 év is, előre felé viszont a 10 se, viszont akkor ki is a magyar kettőnk közül?”

Bocs. Ez kiszakadt belőlem. De tényleg ezt hozza elő belőlem, amikor bent járok. Nézem az arcokat, akik visszanéznek, megköszönik, hogy ott voltunk és nem hülyének néztük őket, hanem egy szar helyzetben levő érző embernek, akinek szintén van igény a jóra és a tisztaságra…csak nem adatik meg. Ezek az emberek nem jönnek oda, nem szorongatják a kezünket, nem hálálkodnak…csak a végső tapsnál összeakad a tekintetünk. Ő bólint, én bólintok. Ennyi. Az ügy le van rendezve. És a dolgok tényleg ennyire egyszerűek.”

Természetesen a Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza örömmel előadja a darabot bárhol az országban „nyilvánosan” is.