A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vamp. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vamp. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 6., csütörtök

Vámpírológia

Vámpírjegyzetek - a VAMP musicalhez


Szeptember 7-én és 8-án este 8 órától kerül sor Jake Perrine: VAMP, a vámpírmusical című elektronikus kortárs musicaljének szabadtéri ősbemutatójára a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Spirit Kamaraszínház előadásában. Összeállításunkban a vámpírok témakörét járjuk körbe, ráhangolódásképp.


Kik a vámpírok?

A köztudatban a vámpír szó misztikus, vérivó, emberforma lényt takar. Alakja erősen összeforr a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre van szüksége az életben maradáshoz.
A klasszikus variáció szerint a vámpírok sírjukból kikelt holtak. Bőrük sápadt, nagy szemfogaik vannak, sok esetben csúnya, gondolkozni képtelen, járkáló élőhalottak, de többségében földöntúli szépséggel, csáberővel felruházott emberszerű alakok. Olyan éjszakai lények, akik nem mehetnek ki a fényre, az éjszaka leple alatt tevékenykednek, és vagy csak úgy mehetnek be egy házban, ha bekopognak és behívják őket (pl. a görög mitológiában), vagy a különleges képességeikkel képesek akárhová bejutni, bár megszentelt földre (templomok, kápolnák) többnyire nem.
Koporsókban alszanak, félnek a napfénytől, a feszülettől, a fokhagymától és a szentelt víztől, legyőzésükhöz karót kell döfni a szívükbe, le kell vágni a fejüket és el kell égetni őket. Kilétükkel többnyire tisztában van a környezetük, de rettegnek tőlük, ezért tehetetlenül tűrik jelenlétüket.
Ilyen történetekben általában valamilyen vidéki kastélyban élő, halhatatlan várurakról van szó (Nosferatu; Vlad Tepes/Drakula-históriakör; Báthory-legenda), akik képesek befolyásolni mások akaratát. Általában emberfeletti képességeik vannak: erő, alakváltás, köddé válás, repülés, az állatok és más lények feletti uralom. Áldozatuk a harapásuktól többnyire maga is vámpírrá válik, kikelve sírjából, ahova azért temetik, mert előbb belehal a harapásba. Néhol ehhez előbb teljesen ki kell szívniuk áldozatuk vérét, és megint máshol inniuk kell a vámpír véréből is.
Vannak olyan vámpírok, akik képesek a fényben járni, és akik ellen mit sem ér a szentelt víz, a templom vagy a feszület (l.  Penge című amerikai filmtrilógia, Alkonyat-sorozat, Vámpírnaplók).

Vámpír-szótár
A vámpírizmus sikertörténete a szerepjátékos kultúra betörésével, a vámpírokat felvonultató filmek (Penge trilógia, Interjú a vámpírral, Alkonyattól pirkadatig) és a vámpírtémát népszerűsítő regényírókkal (Anne Rice, Bram Stoker, Laurell K. Hamilton, Darren Shan, J. R. Ward stb.) tört be a populáris kultúra piacára.
A vamp a gonosz, romlott, a férfiakat könyörtelenül kihasználó nőszemély elnevezése, amely az angol vampire (vámpír) csonkított változata.
A vámpírológia egy különleges új műszó, ami egy csakis a vámpírokkal foglalkozó tudományágat jelöl. Divatba Bram Stoker 1897-ben megjelent Drakulája után jött.
A vámpírizmus vámpírokkal kapcsolatos tevékenységet jelöl.
Az első magyar nyelvemlék a vámpírokról 1794-ből való: „Vampierok… az eleven embereknek véreket szopták” (NytudÉrt. 71. sz. 83). Tessedik Sámuel írja a vámpírokról 1786-ban: "Régen úgy tartották, hogy a sírbul fel-fel támadtak és az eleven embereknek véreket szopták." Jókai Mór használta a szót először a mai alakjában. A vamp kifejezés először 1882-ben tűnik föl „démoni nő; vamp” (Tóth L.: Méhek 82: Nsz).
Mára a vámpír szó összekapcsolódott a szexualitással, az emberben megbúvó állattal, a 19. század vadromantikájával és a titokzatossággal. A szerepjátékok és gótikus-fantasy filmek folyományaként a szónak valódi szubkultúrája alakult ki, ahol is „vámpíros” a hosszú fekete bőrkabát, a titokzatos viselkedés, a vadság és az agresszió is. Ezekben a szubkultúrákban a vámpírokkal kapcsolatos hiedelmek legtöbbje tovább él, gyakori szabályok, hogy a vámpírokat megöli a napfény, nappal alszanak és nem léphetnek be hívatlanul halandó otthonába; a vámpírok mindig rendkívül szépek, élethosszuk végtelen vagy többszöröse az emberi élettartamnak.

Történeti érdekességek
Az upir először 1047-ben tűnik fel először egy iratban, mely úgy hivatkozik egy orosz hercegre, mint "Upir Lichy", azaz gonosz vámpír. A szó ezután elterjedt a nyugati nyelvekben, mint vampyr, vampire, wampyr. A módosulás valószínűleg a szó elejének furcsa ejtéséből ered.
A vámpír szó elterjedése nyugaton 1725-1734-re tehető, melynek oka, hogy ebben az időben Európa tudományos világa a magyarországi – helyesebben szerb határőrvidéki – vámpíresetek hatása alatt állott. (1725-ben egy vámpír több embert megölt és megkínzott, a másik esetben pedig 22 vámpírt állítottak elő).
1748-ban megjelenik az első modern vámpírköltemény Der Vampir címmel.
Az első modern kori vámpírtörténetet Byron orvosa, John William Polidori írta 1816-ban, egy baráti költői versenyen (ugyanerre a versenyre készült Mary Shelley Frankenstein című regénye). A regényben szereplő kalandor vámpírt Byronról mintázta.

Híres vámpírtörténetek (válogatás)
  • Bram Stoker - Drakula, 1897 könyv; 1931 film-Lugosi Bélával; 1992 Coppola-film
  • Nosferatu - Murnau; 1922 némafilm; 1979 Herzog-film
  • Vámpírok bálja - 1967 Roman Polanski-film
  • Vámpír Brooklynban - 1995 Craven-film
  • Drakula halott, és élvezi - 1995 Leslie Nielsennel
  • Alkonyattól pirkadatig - 1996 Quentin Tarantino rendezésében és szereplésével
  • Anne Rice: Vámpírkrónikák / Interjú a vámpírral; Kárhozottak királynője
  • Buffy, a vámpírok réme - 1997-2003 film és filmsorozat
  • Penge / Blade - 1998; 2002; 2004 amerikai filmtrilógia
  • Van Helsing - 2004
  • Bloodrayne - 2002-es akció/kaland videojáték; 2005 horror/fantasy film
  • Underworld 2003; 2006; 2009; 2012 amerikai filmtetralógia
  • Inni és élni hagyni / True Blood (Charlaine Harris könyvsorozata és az HBO saját gyártású sorozata 2008-tól)
  • Vámpír könyvek (Darren Shan ifjúsági horror regénysorozat, melyből filmet is készítettek 2008-tól)
  • Stephanie Meyer Alkonyat-sorozata, mely átértelmezi a hagyományos vámpír-szemléletet (romantikus, vegetáriánus vámpírok)
  • Vámpírnaplók/The Vampire Diaries - 2009-ben kezdődött tévéfilm-sorozat
  • Interjú a vámpírral - 1994 film
  • Trevor Munson, Ron Koslow: Holdfény - Moonlight – 2007-től amerikai filmsorozat
  • Vámpírok bálja musical - 1997, Magyarországon: 2006
  • Mészáros-Szemenyei-Laboda-Végh: Drakula - 2007 musical a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
  • Lestat musical - Elton John
  • Szomor-Miklós-Pejtsik: Báthory Erzsébet musival-opera, 2012 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
  • Jake Perrine: VAMP, a vámpírmusical - 1998, Magyarországon: 2012

*
JEGYVÁSÁRLÁS ONLINE, KEZELÉSI KÖLTSÉG NÉLKÜL AZ ELŐADÁS CÍMÉRE VAGY IDE KATTINTVA
 

2012. szeptember 3., hétfő

Hallgass bele a VAMP musicalbe!




2012. szeptember 7-én lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a VAMP musical ősbemutatója.
Az előadás kapcsán készült már egy trailer is amit ide kattintva nézhet meg.

2012. augusztus 3., péntek

Az első VAMP trailer!


Megérkezett a VAMP musical trailer!




Majdnem 4 perces trailer készült a VAMP vámpír musical kapcsán. 2012. szeptember 7-én lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a VAMP musical ősbemutatója.



A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának előadása. Magyarországi ősbemutató!

Alexandra egyedül tölti szürke hétköznapjait és éjszakáit ódon házának mélyén, mígnem egy este meglátogatják régi tanítványai, a három – azóta felnőtt – gyermek, kik valaha titkon házában töltötték szabadidejüket. A vendégség új színt hoz Alexandra életébe, fájdalmait és csalódásait maga mögött hagyja, ám az éjszakát szinte észrevétlenül megfertőzi a fiatalok között megbúvó sok ellentét, melyek egyre inkább felszínre kerülnek, míg végül vendéglátójuk titkáról is lerántják a leplet. Amint ráébrednek, hogy Alexandra valójában vámpír, lassan mindhármukat megérinti az örök fiatalság ígérete, melynek néha még a legerősebbek sem tudnak ellenállni. Egész éjszakát átívelő intrikába kezdenek, hogy megszerezhessék a sötétség ajándékát. Egyikük sem sejti még, mi vár rájuk…

Zenés előadás, mely feszegeti a határvonalat opera, musical és prózai színház között!

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁSHOZ KATTINTSON IDE!


Szereposztás:
Alexandra: Vásári Mónika
Simon: Lőrincz Levente
Rosemary: Perei Zsuzsanna
Carmine: Berecz György

Zene és dalszöveg: Jake Perrine
Fordító: Galambos Attila
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Díszlettervező: Árva Nóra
Produkciós vezető: Mohácsi Nóra

Rendező: Lőrincz Levente
Producer: Perjés János

2012. július 16., hétfő

Spirit Színház - Nyári előadások és a jövő évad bemutatói

A mizantróp című produkciót több nyári helyszínen is játssza a Spirit Színház; a Quimby dalaival, Szinetár Dóra és Makranczi Zalán főszereplésével előadott darab ősztől Budapesten is látható.
A színház programja szerint A mizantróp augusztus 3-án a Szentendrei Nyári Játékokon, augusztus 9-én a szarvasi Víziszínpadon, augusztus 11-én a győri Barokk Napokon, augusztus 15-én az Agria Játékokon, augusztus 23-án és 24-én pedig a Városmajori Szabadtéri Színpadon látható. A Moliere műve alapján született előadás zenei anyaga hamarosan lemezen is megjelenik - áll a Turay Ida Színház Kamaraszínházaként működő Spirit Színház közleményében.
Mint írták, a Spirit Színház A fiú a tükörből című előadása a családon belüli erőszak témáját dolgozta fel. A darab augusztusban "börtönturnéra" indul: két hónapig járják az előadással a büntetés-végrehajtási intézeteket. A produkció Budapesten továbbra is látható lesz.
A Biff evangéliuma című regényből készült Haverom a Messiás című előadás július 19-én Fonyódligeten látható. A Vamp, a vámpírmusical című produkció ősbemutatóját a Városmajori Szabadtéri Színpadon tartják, a darab szeptember 7-én és 8-án látható. A Vásári Mónika címszereplésével bemutatott előadás, Lőrincz Levente rendezése a szabadtéri premier után a József Attila Színház nagyszínpadára költözik.
A következő évadban Emberek - jelmezek szlogennel a Spirit Színház az emberi kapcsolatok fontosságára, az emberség megtartására hívja fel a figyelmet. Októberben a Könyvadaptációk színpadon sorozat részeként Térey János Paulus című művét mutatják be, az előadásban a vers, a zene, a tánc egyenrangú szerepet tölt be. A feldolgozást Perczel Enikő dramaturg készíti el Makranczi Zalán és Perjés János számára. A produkcióban fontos szerepet kap Gergye Krisztián táncos-koreográfus és Hoffmann Adrienn, a MU Terminal egyik alapítója.
Szintén októberben készül el és indul országjáró útjára a Blaha Lujza életéről szóló zenés színmű. A főszerepet Csomor Csilla játssza, a rendező Bezerédi Zoltán.
November 17-én a Rózsavölgyi Szalon ad otthont a Lévai Katalin Párnakönyv című művéből készült előadásnak, amelyben a szerző saját magát alakítja. A darab egy "rendszerváltó" szerelem története, az egykori szerelmespárt Gáspár Kata és Kedvek Richard játssza.
A Mikroszkóp Színpadon mutatják be 2013. január 25-én Pataki Éva zenés játékát két legendás díva barátságáról. Az Edith és Marlene című darabban Edith Piafot Szinetár Dóra, Marlene Dietrichet Horváth Lili alakítja, mellettük Kolti Helga és Czvetkó Sándor játszik még a produkcióban, amelynek rendezője Bereczki Zoltán.
A színház májusi ősbemutatója Bori Tamás rendezésében készül Szepes Mária Emberek, jelmezek című életrajzi regényéből. Szepes Máriát különböző életkoraiban Malek Andrea és a tervek szerint Béres Ilona játssza. Tavaszi bemutatónak tervezik Czukor Balázs színdarabját is, amely egy női sors drámáját mutatja be.
(MTI)

2012. május 25., péntek

Vámpírmusical készül a Városmajorban

Megkezdődtek a Vamp című vámpírmusical próbái. Jake Perrine művének - melynek alcíme „Elfogyás két részben” - főszerepét, Alexandrát Vásári Mónika alakítja a városmajori szabadtéri, majd a József Attila Színház-beli kőszínházi bemutatón.

A darabról:
A mű sem zenéjét, sem történetét tekintve nem hasonlít a hazai előzményekre, hangulata pedig leginkább Anne Rice világát idézi. Jake Perrine 1989-ben komponálta a musical első dalát, és később ennek sikerén felbuzdulva 1993-1995 között készítette el a teljes művet. A VAMP végleges formáját 1998-ban érte el, és három év múlva debütált a Lamb’s Theaterben, New York egyik kedvelt off-Broadway színházában.

Darabtörténet:
Alexandra egyedül tölti szürke hétköznapjait és éjszakáit ódon házának mélyén, mígnem egy este meglátogatják régi tanítványai, a három – azóta felnőtt – gyermek, kik valaha titkon házában töltötték szabadidejüket. A vendégség új színt hoz Alexandra életébe, fájdalmait és csalódásait maga mögött hagyja, ám az éjszakát szinte észrevétlenül megfertőzi a fiatalok között megbúvó sok ellentét, melyek egyre inkább felszínre kerülnek, míg végül vendéglátójuk titkáról is lerántják a leplet. Amint ráébrednek, hogy Alexandra valójában vámpír, lassan mindhármukat megérinti az örök fiatalság ígérete, melynek néha még a legerősebbek sem tudnak ellenállni. Egész éjszakát átívelő intrikába kezdenek, hogy megszerezhessék a sötétség ajándékát. Egyikük sem sejti még, mi vár rájuk…

Vásári Mónika mesélt:
Operett, musical, rockopera, próza. Azok közé a színésznők közé tartozol, aki minden műfajban kipróbálhatta magát. A színházi változások kényszerítettek erre vagy a kíváncsiság hajtott, hogy új és új helyeken próbáld ki magad?

Vásári Mónika: Az,hogy a zenés műfajok között járkáltam az igazán a zenei múltamnak köszönhető. Gyermekként az Operaház gyermek kórusában énekeltem és csak a konzervatórium után jelentkeztem a főiskolára és azóta zenei mindenevő lettem! Minden műfaj vonzott a zene a szerelmem és mégis úgy éreztem 21év után, hogy váltanom kell, ezért örültem,amikor Darvasi Ilona Sopronba hívott. Csodálatos prózai szerepeket játszottam csodálatos partnerekkel: De igen, a kíváncsiság és a kihívások hajtanak!


Visszatekintve mik voltak a meghatározó fordulópontok a pályádon?

Vásári Mónika: Talán az első fordulópont az volt, amikor nem a Zeneakadémiára, hanem a Színművészetire jelentkeztem, már ez is egy érdekes izgalmas kaland volt a Mozart dalok után. Teljesen felfordult az életem, beültem egy hullámvasútba, amin azóta is utazom. Számát nem tudom azoknak a szerepeknek, amiket eljátszottam itthon és külföldön, de amíg az Operettben egyik este Stázi grófnő voltam, addig a másik este Kecskeméten Sylviát játszottam. Meghatározó pillanat volt, amikor eljátszhattam a Miss Saigont. És a szakma mellett a két csodálatos gyermekem, akik anyává, önzetlen emberré tettek.

Mi hajt, amikor elvállalsz egy új feladatot?

Vásári Mónika: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak a szent művészet oltárán áldozok, de minden este azért imádkozom, hogy olyan feladatok találjanak meg, amik szakmailag is kihívások és új, s egyben izgalmas figurák.

Szerinted lehet ma egy színész olyan helyzetben, hogy visszautasítson felkérést?

Vásári Mónika: Biztos vannak, akik visszautasíthatnak és vannak, akik nem, de arra kell törekedni, hogy vissza lehessen utasítani vagy,mert szakmailag vagy, mert anyagilag nem megfelelő. De ez most nem aktuális kérdés, mert olyan szinten elanyagiasodott a világ, hogy ember legyen a talpán, aki most csak az általa kialakított értékek mentén tud élni!

Mi fogott meg a Vamp világában?

Vásári Mónika: A zene! A ZENE!!! Izgalmas, igényes, új és ettől kihívás, hogy megszerettessük a közönséggel!

Ki ez az Alexandra?

Vásári Mónika: Senkit nem akarok elijeszteni, de egy vámpír!Megölte a családját, bár nem Akarta .Örült,amikor ezek a gyerekek nála voltak, sok szépet adott Nekik és örül, hogy újra eljönnek, amikor már felnőttek. De gyilkol és tudja, hogy nem akar még 200 évig gyilkolni. Kimegy hát a fénybe és mert az életet nem választhatja, a halált választja! Eddig a pontig azonban kanyargós út vezet…

Honnan közelítesz egy szerephez?

Vásári Mónika: Mindig megpróbálom az igazát megkeresni, még egy ennyire nem valós figurának is. Mi mozgatja, mit érez, mi a sorsa és miért ez!

Kinek ajánlod az előadást?

Vásári Mónika: Mindenkinek ajánlom, hisz ma már olyan nyitott a világ. Pár éve én sem gondoltam, hogy számítógépezni fogok és lám. Jöjjön mindenki, aki kíváncsi, jöjjön fiatal, idős és aki közte van!

Számtalan zenés szerep után mi az újdonság ebben a zenei világban?

Vásári Mónika: A disszonancia, mint az életem!

Hallgass bele a VAMP musical zenéjébe: http://www.vamprockopera.com

JAKE PERRINE: VAMP, a vámpírmusical

Elfogyás két részben

Alexandra – Vásári Mónika

Simon – Lőrincz Levente

Rosemary – Perei Zsuzsanna/ Kisfaludy Zsófia / Szemerédi Bernadett

Carmine – Berecz György

Dalszöveg, zene, történet: Jake Perrine

Fordító: Galambos Attila

Átdolgozta: Lőrincz Levente

Korrepetítor: Reményi József

Jelmez: Rományi Nóra

Díszlet: Árva Nóra

Rendezőasszisztens: Bodor Panni

Produkciós vezető: Mohácsi Nóra

Rendező: Lőrincz Levente

Producer: Perjés János

A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának VAMP előadásai:

Bemutató: 2012. augusztus 7, 8. Városmajori Szabadtéri Színpad

Kőszínházi bemutató: 2012. szeptember 30. 15.00 és 19.00 József Attila Színház