2012. szeptember 6., csütörtök

Vámpírológia

Vámpírjegyzetek - a VAMP musicalhez


Szeptember 7-én és 8-án este 8 órától kerül sor Jake Perrine: VAMP, a vámpírmusical című elektronikus kortárs musicaljének szabadtéri ősbemutatójára a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Spirit Kamaraszínház előadásában. Összeállításunkban a vámpírok témakörét járjuk körbe, ráhangolódásképp.


Kik a vámpírok?

A köztudatban a vámpír szó misztikus, vérivó, emberforma lényt takar. Alakja erősen összeforr a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre van szüksége az életben maradáshoz.
A klasszikus variáció szerint a vámpírok sírjukból kikelt holtak. Bőrük sápadt, nagy szemfogaik vannak, sok esetben csúnya, gondolkozni képtelen, járkáló élőhalottak, de többségében földöntúli szépséggel, csáberővel felruházott emberszerű alakok. Olyan éjszakai lények, akik nem mehetnek ki a fényre, az éjszaka leple alatt tevékenykednek, és vagy csak úgy mehetnek be egy házban, ha bekopognak és behívják őket (pl. a görög mitológiában), vagy a különleges képességeikkel képesek akárhová bejutni, bár megszentelt földre (templomok, kápolnák) többnyire nem.
Koporsókban alszanak, félnek a napfénytől, a feszülettől, a fokhagymától és a szentelt víztől, legyőzésükhöz karót kell döfni a szívükbe, le kell vágni a fejüket és el kell égetni őket. Kilétükkel többnyire tisztában van a környezetük, de rettegnek tőlük, ezért tehetetlenül tűrik jelenlétüket.
Ilyen történetekben általában valamilyen vidéki kastélyban élő, halhatatlan várurakról van szó (Nosferatu; Vlad Tepes/Drakula-históriakör; Báthory-legenda), akik képesek befolyásolni mások akaratát. Általában emberfeletti képességeik vannak: erő, alakváltás, köddé válás, repülés, az állatok és más lények feletti uralom. Áldozatuk a harapásuktól többnyire maga is vámpírrá válik, kikelve sírjából, ahova azért temetik, mert előbb belehal a harapásba. Néhol ehhez előbb teljesen ki kell szívniuk áldozatuk vérét, és megint máshol inniuk kell a vámpír véréből is.
Vannak olyan vámpírok, akik képesek a fényben járni, és akik ellen mit sem ér a szentelt víz, a templom vagy a feszület (l.  Penge című amerikai filmtrilógia, Alkonyat-sorozat, Vámpírnaplók).

Vámpír-szótár
A vámpírizmus sikertörténete a szerepjátékos kultúra betörésével, a vámpírokat felvonultató filmek (Penge trilógia, Interjú a vámpírral, Alkonyattól pirkadatig) és a vámpírtémát népszerűsítő regényírókkal (Anne Rice, Bram Stoker, Laurell K. Hamilton, Darren Shan, J. R. Ward stb.) tört be a populáris kultúra piacára.
A vamp a gonosz, romlott, a férfiakat könyörtelenül kihasználó nőszemély elnevezése, amely az angol vampire (vámpír) csonkított változata.
A vámpírológia egy különleges új műszó, ami egy csakis a vámpírokkal foglalkozó tudományágat jelöl. Divatba Bram Stoker 1897-ben megjelent Drakulája után jött.
A vámpírizmus vámpírokkal kapcsolatos tevékenységet jelöl.
Az első magyar nyelvemlék a vámpírokról 1794-ből való: „Vampierok… az eleven embereknek véreket szopták” (NytudÉrt. 71. sz. 83). Tessedik Sámuel írja a vámpírokról 1786-ban: "Régen úgy tartották, hogy a sírbul fel-fel támadtak és az eleven embereknek véreket szopták." Jókai Mór használta a szót először a mai alakjában. A vamp kifejezés először 1882-ben tűnik föl „démoni nő; vamp” (Tóth L.: Méhek 82: Nsz).
Mára a vámpír szó összekapcsolódott a szexualitással, az emberben megbúvó állattal, a 19. század vadromantikájával és a titokzatossággal. A szerepjátékok és gótikus-fantasy filmek folyományaként a szónak valódi szubkultúrája alakult ki, ahol is „vámpíros” a hosszú fekete bőrkabát, a titokzatos viselkedés, a vadság és az agresszió is. Ezekben a szubkultúrákban a vámpírokkal kapcsolatos hiedelmek legtöbbje tovább él, gyakori szabályok, hogy a vámpírokat megöli a napfény, nappal alszanak és nem léphetnek be hívatlanul halandó otthonába; a vámpírok mindig rendkívül szépek, élethosszuk végtelen vagy többszöröse az emberi élettartamnak.

Történeti érdekességek
Az upir először 1047-ben tűnik fel először egy iratban, mely úgy hivatkozik egy orosz hercegre, mint "Upir Lichy", azaz gonosz vámpír. A szó ezután elterjedt a nyugati nyelvekben, mint vampyr, vampire, wampyr. A módosulás valószínűleg a szó elejének furcsa ejtéséből ered.
A vámpír szó elterjedése nyugaton 1725-1734-re tehető, melynek oka, hogy ebben az időben Európa tudományos világa a magyarországi – helyesebben szerb határőrvidéki – vámpíresetek hatása alatt állott. (1725-ben egy vámpír több embert megölt és megkínzott, a másik esetben pedig 22 vámpírt állítottak elő).
1748-ban megjelenik az első modern vámpírköltemény Der Vampir címmel.
Az első modern kori vámpírtörténetet Byron orvosa, John William Polidori írta 1816-ban, egy baráti költői versenyen (ugyanerre a versenyre készült Mary Shelley Frankenstein című regénye). A regényben szereplő kalandor vámpírt Byronról mintázta.

Híres vámpírtörténetek (válogatás)
  • Bram Stoker - Drakula, 1897 könyv; 1931 film-Lugosi Bélával; 1992 Coppola-film
  • Nosferatu - Murnau; 1922 némafilm; 1979 Herzog-film
  • Vámpírok bálja - 1967 Roman Polanski-film
  • Vámpír Brooklynban - 1995 Craven-film
  • Drakula halott, és élvezi - 1995 Leslie Nielsennel
  • Alkonyattól pirkadatig - 1996 Quentin Tarantino rendezésében és szereplésével
  • Anne Rice: Vámpírkrónikák / Interjú a vámpírral; Kárhozottak királynője
  • Buffy, a vámpírok réme - 1997-2003 film és filmsorozat
  • Penge / Blade - 1998; 2002; 2004 amerikai filmtrilógia
  • Van Helsing - 2004
  • Bloodrayne - 2002-es akció/kaland videojáték; 2005 horror/fantasy film
  • Underworld 2003; 2006; 2009; 2012 amerikai filmtetralógia
  • Inni és élni hagyni / True Blood (Charlaine Harris könyvsorozata és az HBO saját gyártású sorozata 2008-tól)
  • Vámpír könyvek (Darren Shan ifjúsági horror regénysorozat, melyből filmet is készítettek 2008-tól)
  • Stephanie Meyer Alkonyat-sorozata, mely átértelmezi a hagyományos vámpír-szemléletet (romantikus, vegetáriánus vámpírok)
  • Vámpírnaplók/The Vampire Diaries - 2009-ben kezdődött tévéfilm-sorozat
  • Interjú a vámpírral - 1994 film
  • Trevor Munson, Ron Koslow: Holdfény - Moonlight – 2007-től amerikai filmsorozat
  • Vámpírok bálja musical - 1997, Magyarországon: 2006
  • Mészáros-Szemenyei-Laboda-Végh: Drakula - 2007 musical a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
  • Lestat musical - Elton John
  • Szomor-Miklós-Pejtsik: Báthory Erzsébet musival-opera, 2012 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
  • Jake Perrine: VAMP, a vámpírmusical - 1998, Magyarországon: 2012

*
JEGYVÁSÁRLÁS ONLINE, KEZELÉSI KÖLTSÉG NÉLKÜL AZ ELŐADÁS CÍMÉRE VAGY IDE KATTINTVA
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése