2012. május 25., péntek

Vámpírmusical készül a Városmajorban

Megkezdődtek a Vamp című vámpírmusical próbái. Jake Perrine művének - melynek alcíme „Elfogyás két részben” - főszerepét, Alexandrát Vásári Mónika alakítja a városmajori szabadtéri, majd a József Attila Színház-beli kőszínházi bemutatón.

A darabról:
A mű sem zenéjét, sem történetét tekintve nem hasonlít a hazai előzményekre, hangulata pedig leginkább Anne Rice világát idézi. Jake Perrine 1989-ben komponálta a musical első dalát, és később ennek sikerén felbuzdulva 1993-1995 között készítette el a teljes művet. A VAMP végleges formáját 1998-ban érte el, és három év múlva debütált a Lamb’s Theaterben, New York egyik kedvelt off-Broadway színházában.

Darabtörténet:
Alexandra egyedül tölti szürke hétköznapjait és éjszakáit ódon házának mélyén, mígnem egy este meglátogatják régi tanítványai, a három – azóta felnőtt – gyermek, kik valaha titkon házában töltötték szabadidejüket. A vendégség új színt hoz Alexandra életébe, fájdalmait és csalódásait maga mögött hagyja, ám az éjszakát szinte észrevétlenül megfertőzi a fiatalok között megbúvó sok ellentét, melyek egyre inkább felszínre kerülnek, míg végül vendéglátójuk titkáról is lerántják a leplet. Amint ráébrednek, hogy Alexandra valójában vámpír, lassan mindhármukat megérinti az örök fiatalság ígérete, melynek néha még a legerősebbek sem tudnak ellenállni. Egész éjszakát átívelő intrikába kezdenek, hogy megszerezhessék a sötétség ajándékát. Egyikük sem sejti még, mi vár rájuk…

Vásári Mónika mesélt:
Operett, musical, rockopera, próza. Azok közé a színésznők közé tartozol, aki minden műfajban kipróbálhatta magát. A színházi változások kényszerítettek erre vagy a kíváncsiság hajtott, hogy új és új helyeken próbáld ki magad?

Vásári Mónika: Az,hogy a zenés műfajok között járkáltam az igazán a zenei múltamnak köszönhető. Gyermekként az Operaház gyermek kórusában énekeltem és csak a konzervatórium után jelentkeztem a főiskolára és azóta zenei mindenevő lettem! Minden műfaj vonzott a zene a szerelmem és mégis úgy éreztem 21év után, hogy váltanom kell, ezért örültem,amikor Darvasi Ilona Sopronba hívott. Csodálatos prózai szerepeket játszottam csodálatos partnerekkel: De igen, a kíváncsiság és a kihívások hajtanak!


Visszatekintve mik voltak a meghatározó fordulópontok a pályádon?

Vásári Mónika: Talán az első fordulópont az volt, amikor nem a Zeneakadémiára, hanem a Színművészetire jelentkeztem, már ez is egy érdekes izgalmas kaland volt a Mozart dalok után. Teljesen felfordult az életem, beültem egy hullámvasútba, amin azóta is utazom. Számát nem tudom azoknak a szerepeknek, amiket eljátszottam itthon és külföldön, de amíg az Operettben egyik este Stázi grófnő voltam, addig a másik este Kecskeméten Sylviát játszottam. Meghatározó pillanat volt, amikor eljátszhattam a Miss Saigont. És a szakma mellett a két csodálatos gyermekem, akik anyává, önzetlen emberré tettek.

Mi hajt, amikor elvállalsz egy új feladatot?

Vásári Mónika: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak a szent művészet oltárán áldozok, de minden este azért imádkozom, hogy olyan feladatok találjanak meg, amik szakmailag is kihívások és új, s egyben izgalmas figurák.

Szerinted lehet ma egy színész olyan helyzetben, hogy visszautasítson felkérést?

Vásári Mónika: Biztos vannak, akik visszautasíthatnak és vannak, akik nem, de arra kell törekedni, hogy vissza lehessen utasítani vagy,mert szakmailag vagy, mert anyagilag nem megfelelő. De ez most nem aktuális kérdés, mert olyan szinten elanyagiasodott a világ, hogy ember legyen a talpán, aki most csak az általa kialakított értékek mentén tud élni!

Mi fogott meg a Vamp világában?

Vásári Mónika: A zene! A ZENE!!! Izgalmas, igényes, új és ettől kihívás, hogy megszerettessük a közönséggel!

Ki ez az Alexandra?

Vásári Mónika: Senkit nem akarok elijeszteni, de egy vámpír!Megölte a családját, bár nem Akarta .Örült,amikor ezek a gyerekek nála voltak, sok szépet adott Nekik és örül, hogy újra eljönnek, amikor már felnőttek. De gyilkol és tudja, hogy nem akar még 200 évig gyilkolni. Kimegy hát a fénybe és mert az életet nem választhatja, a halált választja! Eddig a pontig azonban kanyargós út vezet…

Honnan közelítesz egy szerephez?

Vásári Mónika: Mindig megpróbálom az igazát megkeresni, még egy ennyire nem valós figurának is. Mi mozgatja, mit érez, mi a sorsa és miért ez!

Kinek ajánlod az előadást?

Vásári Mónika: Mindenkinek ajánlom, hisz ma már olyan nyitott a világ. Pár éve én sem gondoltam, hogy számítógépezni fogok és lám. Jöjjön mindenki, aki kíváncsi, jöjjön fiatal, idős és aki közte van!

Számtalan zenés szerep után mi az újdonság ebben a zenei világban?

Vásári Mónika: A disszonancia, mint az életem!

Hallgass bele a VAMP musical zenéjébe: http://www.vamprockopera.com

JAKE PERRINE: VAMP, a vámpírmusical

Elfogyás két részben

Alexandra – Vásári Mónika

Simon – Lőrincz Levente

Rosemary – Perei Zsuzsanna/ Kisfaludy Zsófia / Szemerédi Bernadett

Carmine – Berecz György

Dalszöveg, zene, történet: Jake Perrine

Fordító: Galambos Attila

Átdolgozta: Lőrincz Levente

Korrepetítor: Reményi József

Jelmez: Rományi Nóra

Díszlet: Árva Nóra

Rendezőasszisztens: Bodor Panni

Produkciós vezető: Mohácsi Nóra

Rendező: Lőrincz Levente

Producer: Perjés János

A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának VAMP előadásai:

Bemutató: 2012. augusztus 7, 8. Városmajori Szabadtéri Színpad

Kőszínházi bemutató: 2012. szeptember 30. 15.00 és 19.00 József Attila Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése